Richard Nephew az Egyesült Államok globális korrupcióellenes koordinátora Magyarországra látogatott. Több fontos találkozón is részt vett a szakértő - derül ki a budapesti amerikai nagykövetség közleményéből.
Bemutatták az Integritás Hatóság 2022-es évről szóló jelentését csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A hatóság elnöke azt hangoztatta, hogy az integritásjelentésben megfogalmazott több mint 50 javaslat hozzájárul egy új gazdasági kultúra létrehozásához, valamint a közpénzek gondosabb és hatékonyabb felhasználásához.
Az Integritás Hatóság (IH) több szerződést is kötött már megalakulása óta, de azokat nem adták ki a portál megkeresésére. Az Átlátszó.hu kérdésére az új korrupcióellenes állami szervezet azt viszont közölte, hogy nem kértek több ajánlatot, hanem erőforráshiány miatt egy-egy szereplőt bíztak meg. Az IH esetében a kormánytól az Európai Bizottság még további feladatok tisztázását várja el, hogy kiszabaduljanak Magyarország helyreállítási forrásai, de egyelőre ezeket még nem teljesítették. Frissítés: végül közérdekű adatigénylésre az IH elküldte a szerkesztőségnek a szerződéseket.
Több okot is megjelölt pénteki nyílt levelében Reszkető Petra, a Budapest Intézet igazgatója, független szakértője amögött, hogy miért lépett vissza a Korrupcióellenes Munkacsoport civil tagságától. Ezek egyike az, hogy a jelentkezésekor támasztott feltételek nem, vagy csak részlegesen teljesülhetnek, illetve fél évvel a testület megalakulása után sem világos még számára, hogy idén mivel fognak foglalkozni. Az is zavarja, hogy a korrupcióellenes stratégiát a kormány nem tervezi széles körű társadalmi egyeztetésre bocsátani, hanem letudhatja azzal, hogy a Munkacsoporton belül megvitatják a felek.
Elfogadta és benyújtja a kormánynak első éves jelentését a Korrupcióellenes Munkacsoport - közölte az Integritás Hatóság hétfőn az MTI-vel. A közlemény egyik legérdekesebb része az, miszerint a kormányzati és civil szervezetek részvételével zajló munkacsoporti munkában konszenzus jött létre azon felvetés mögött, hogy bővítsék ki a vagyongyarapodási vizsgálatok alkalmazási körét a vesztegetés, befolyással üzérkedés bűncselekmények elkövetésének gyanúja esetére is.
Az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc szerint nem Orbán Viktor miniszterelnök rendszere korrupt, hanem csak egyes emberek azok. Profi szakemberek felvételét ígéri, hogy hatékonyabban fellépjenek a csalások ellen. Azonban szakértők szerint kérdéses a szervezet függetlensége, valamint hogy kellő jogosítványokkal rendelkezik a korrupció elleni harchoz, amelytől a magyar uniós források függenek.
Keményen bírálta a 6,3 milliárd eurónyi pénzügyi felfüggesztési döntést megalapozó európai bizottsági értékelést a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) lapnak adott, hétfőn megjelent interjúban Gulyás Gergely azt állítva, hogy a Bizottság értékelése nem korrekt, illetve olyan dolgokat vár el, amiben nem állapodtak meg. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy ponton azt is kijelentette az interjúban, hogy az ország finanszírozása az EU-s források nélkül is biztosított, méghozzá "ameddig csak szeretnénk".
Mindent elkövetek azért, hogy az európai adófizetők minden eurócentjét szabályosan költsék el – mondta a Telexnek Biró Ferenc, a most felálló Integritás Hatóság elnöke. A testület vezetője először nyilvánult meg a sajtóban kinevezése óta, elmondása szerint néhány hónap múlva 100-150 fővel működhet a hatóság.
Létrejött az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport – mind a tíz civil helyet betöltötték - közölte csütörtök kora délután az Integritás Hatóság. Ezzel egy újabb feltétel teljesült határidőre az EU-s pénzek kiszabadításához.
24 pályázat érkezett be az Integritás Hatósághoz a Korrupcióellenes Munkacsoport tevékenységében való közreműködés tárgyában kiírt pályázatra.
Nincs nagy tolongás a civil szakmai szervezetek részéről, hogy holnap éjfélig jelentkezzenek az Integritás Hatóság mellett létrejövő Korrupcióellenes Munkacsoportba, a témában szakmailag illetékes Korrupciókutató Központ Budapest például „ebben nem kíván részt venni” – írja a hvg.hu.
Megkezdte működését az Integritás Hatóság (IH), az eddig beérkezett bejelentések feldolgozása folyamatban van - közölte a hatóság. A hatóság igazgatósága november 18-án megtartotta alakuló ülését és a hatóság "a feszes törvényi határidőket teljesítve" megkezdte működését és a szakmai munkát. Az eddig beérkezett bejelentések feldolgozása folyamatban van - tették hozzá.
Az Integritás Hatóság nyílt pályázatot hirdetett a Korrupcióellenes Munkacsoport nem kormányzati szereplőket képviselő tagjaira. A civilek összesen tízen lesznek a 21 fős testületben, amely jelentéseket és javaslatokat tehet ugyan, de a kormánynak ezeket nem kell figyelembe vennie.
Novák Katalin kinevezte az Integritás Hatóság vezetőit: az elnök Biró Ferenc, a két elnökhelyettes Holbusz Tímea és Dabóczi Kálmán lett. A péntek esti közlönyben mindezt ki is hirdették.
Az Integritás Hatóság munkájának november 19-i megkezdése kulcsfontosságú vállalás volt a 17 pont között a jogállamisági eljárás lezárásához és ezután megnyílhat az út a 2021-2027-es uniós pénzekhez szükséges Partnerség Megállapodás megkötése előtt – jelezte a 24.hu-nak adott interjúban Navracsics Tibor. A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter azt is elárulta, hogy a helyreállítási programunk brüsszeli elfogadásáért cserébe az igazságszolgáltatás függetlenségén kívül egyéb elvárás nincs. Jelezte, hogy a pedagógusoknak beígért béremelés nagyobb része nem is a helyreállítási programból, hanem a normál Operatív Programokból jönne és azt is mondta, hogy összességében 1,5-2 milliárd eurós méretű oktatásfejlesztési program valósulna meg a különböző uniós forrásokból, benne a béremeléssel.
Biró Ferencet jelölte az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László az Integritás Hatóság elnöki posztjára, az elnökhelyettesi posztra Holbusz Tímea és Dabóczi Kálmán kapott jelölést - olvasható az ÁSZ friss közleményében.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.